A Kisalföld és a Bakony találkozásánál található Pápateszér, ahol a legtöbb vízimalom működik. A molnárcéh tagjai most szövetségeseket keresnek, elsősorban malmos településeket. A helyiek ma is őrzik a hagyományokat, molnár őseik örökségét, ezért is működtetik a Pápateszéri Molnár Céh Egyesületet – írta a veol.hu.
Különleges bakonyi malomfesztivál van alakulóban.
Az egyesület tagja Völfinger Béla pápateszéri polgármester is, aki németországi példa alapján szeretné létrehozni a fesztivált. Több malomtulajdonossal már egyeztettek erről, és szívesen fogadja továbbiak jelentkezését. Kapolcsról, a Balaton-felvidékről is csatlakoznak települések a bakonyaljai falu kezdeményezéséhez.
A malomnapon az ország malmai egyszerre tartanak nyílt napot, és ahhoz kapcsolódóan a települések számos szakmai, szórakoztató programot rendezhetnek, amelyek vonzzák az érdeklődőket. Ehhez a németországi bevált gyakorlat tapasztalatait, elemeit vennék át. Szeretnék a figyelmet ezekre a különleges szerkezetekre, a malmokra irányítani. A szaktárcával is szeretnének erről egyeztetni.
A Pápateszéri Patakmalom Fesztivált eddig is évről évre megrendezte az önkormányzat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért