A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc szerint ezen a nyáron a szokásos halveszteség a többszörösére nőtt, az áremelést azonban el akarják kerülni – írja az Infostart.
A vízhőmérséklet az utóbbi időben 26 és 30 fok közé állt be, amely rekord melegnek számít az álló-, illetve a folyóvizek magyarországi hőmérsékletét tekintve.
Minél melegebb a víz, annál kevesebb gázt tud megtartani, amely ezáltal kevesebb oxigént is jelent. A másik probléma, hogy más gázok viszont felhalmozódnak a fenéken, és milliméternyi vastagságú réteget képeznek
– mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvívője.
Az első olyan időszakban, amikor a légnyomás drasztikusan leesik, ezek a gázok egyszerre szabadulnak fel, elkábítják, elbódítják a halakat, így nem azért pusztulnak el, mert nincs elég oxigén, hanem, mert szó szerint megmérgeződnek – tette hozzá a szóvivő.
Emellett nagyon magas a párolgás is, hiszen 30 Celsius-fok feletti vízhőmérsékletnél naponta körülbelül 1,5-2 centiméternyi vízelveszítésével kell számolni, így a víztározás elsődleges szempontnak számít.
Lévai Ferenc kiemelte, nincsenek duzzasztók vagy tározók, utoljára a 80-as években építettek víztározókat. Magyarországon a legtöbbet a halászok tározzák le, a magyar tógazdaságok területe mintegy 26 ezer hektár és körülbelül 350-400 millió köbméter vizet tud raktározni, de a halastavak jó része is feliszaposodott, és alapos kotrásra szorul, mert különben kevesebb vizet tudnak tárolni, amely a halak életterének beszűkülésével járna.
A különböző mértékű halpusztulás folyamatos, a nyáron elszenvedett veszteség általában 10-15 százalékos, de idén már 30 százalékra ugrott ez az arány. Kis eldugott öblökben, horgászvizek partjain, holtágak szélein, már mindenhol találhatóak döglött halak.
A szóvivő arról is beszélt, hogy rengeteg kisvíz kiapadt, így a védett állatok, például teknősbékák, hódok, vidrák, új területek után kutatnak.
Lévai hozzátette, nem akarnak drágítani a halkereskedelmen. A világ azon részein, ahol 20 és 60 kilogramm közötti halfogyasztást regisztrálnak, az emberek egészségesebbek maradnak és az élettartamuk is hosszabb. Úgy fogalmazott, a magyar halászat rengeteget tett a halfogyasztás népszerűsítéséért, és a sikeres emelkedés után addig húzzák az áremelést, amíg bírják.
Nem látszik a víz a döglött halaktól, szörnyű, mi fogadja azt, aki arra nyaral
A görögországi Vólosz kikötőjét ellepték a halott állatok, a kormányzó szerint elviselhetetlen a bűz.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!