Az édesvízi halak mind az öblöt, mind a közeli folyókat megtöltötték, miután tavaly az árvíz kiszorította őket szokásos élőhelyükről, amit most hónapokig tartó súlyos szárazság követett – írja a Euronews.
Több mint 100 tonna döglött halat sodort a víz a közép-görögországi Vólosz kikötőjébe, miután a hatóságok a szélsőséges éghajlati ingadozást okolták a tömeges pusztulásért.
A helyi hatóságok halászhajókat és földmunkagépeket béreltek, hogy az elpusztult halakat kiemeljék a tengerből, majd teherautókra rakodták, ahonnan egy hulladékégetőbe szállították őket.
A halak a közép-görögországi Karla-tóból származnak, egy 1960-as évek elején lecsapolt, majd 2018-ban az aszály hatásainak leküzdése érdekében helyreállított állóvíz.
Együttműködünk mindenkivel, aki segíteni akar abban, hogy ez a jelenség minél hamarabb véget érjen. A regionális kormányzó szükségállapotot hirdetett
- mondta Anna Maria Papadimitriou, a közép-tesszáliai terület regionális kormányzóhelyettese.
A vízszint tavaly ősszel hirtelen megemelkedett egy súlyos vihar során, amely kiterjedt áradásokat okozott Görögország középső részén, de az ezt követő hónapok kevés csapadékának és az idén nyáron egymást követő hőhullámoknak köszönhetően visszaesett.
Szakértők szerint a Vóloszba vezető folyó torkolatánál nem helyeztek ki hálót, így az édesvízi halak az árvízzel együtt elpusztultak, amikor elértek a tengervízbe.
Vólosz polgármestere, Achilleas Beos a regionális hatóságot hibáztatja, mivel állítása szerint, túl lassan cselekszenek. Sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bűz elviselhetetlen, és figyelmeztetett, hogy a rothadó halak környezeti katasztrófát okozhatnak, a város kereskedelmi kamarája pedig közölte, hogy jogi lépéseket tesznek, mivel a népszerű turisztikai célpont kereskedelmi tevékenysége az elmúlt három napban becslések szerint 80 százalékkal esett vissza.
A tengerpart mentén tapasztalható bűz visszataszító mind a lakosok, mind a turisták számára és súlyos csapást már Vólosz idegenforgalmára. A part menti vállalkozások, főleg a vendéglátóiparban dolgozók felfüggesztették működésüket.
Jachtos tűzijáték okozhatott pusztító erdőtüzeket Görögországban
A hétvégén a tűzoltók Görögország-szerte küzdöttek az erdőtüzekkel: viharos széllökések sújtották az ország szigeteit, valamint szárazföldi területeit.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!