Mint azt korábban megírtuk, Magyar Péter bejelentette a Facebook oldalán, hogy ő is ott lesz Kötcsén szeptember 7-én. Az első bejegyzéséhez nem fűzött hozzá sokat, így megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy mit tervez a Tisza Párt a fideszes zártkörű politikai rendezvény idejére.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kommentálta is az ellenzéki pártelnök döntését, szerinte a Tisza provokál.
Most közzétette Magyar Péter a közösségi oldalán, hogy mi a terve szeptember 7-én Kötcsén: nyitott rendezvényt tart a kötcsei Hősök Terén „kordonok és TEK-esek nélkül, viszont sok jóérzésű, hazaszerető magyar emberrel”.
A Tisza Párt elnöke azt is hozzátette: bemutatkoznak a rendezvényen a TISZA új arcai is.
Bemutatjuk azt is, hogy miként épít majd a TISZA-kormány egy működő és emberséges országot, ahol több mint kétmillió embernek csökken a személyi jövedelemadója, ahol radikálisan csökkentjük az áfát és bevezetjük az 5 milliárdos vagyonok felett a vagyonadót.
- közölte Magyar Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják