A világ legnagyobb alvás szakmai szervezete, az Egyesült Államok-beli központú World Sleep Society a Magyar Alvás Szövetséget hivatalosan a nemzetközi szervezet tagjává nyilvánította.
Az eddigi partneri kapcsolatra épülő új lehetőség a széles körű nemzetközi együttműködés kereteit bővíti, a közép-kelet-európai koordinációs tevékenyégnek nemcsak szakmai, hanem a jogi kereteit is megerősítve.
Magyarország a Magyar Alvás Szövetség koordinálásával és szervezésével évek óta kapcsolódik a nemzetközi programokhoz, több területen, – így az alvásminőség-kutatás, az alvásminősítési rendszerek (Sleepfriendly Product/Company/Hotel), vállalati dolgozói alvástréningek, az alvás-életmód prevenció, az alvásipari együttműködés, World Sleep Day események vonatkozásában érdemelte ki a világszervezet figyelmét és elismerését.
Mindez az elmúlt több, mint másfél évtizedben végzett kiemelkedő magyarországi alvás szakmai, elsősorban az életmódot alapvetően meghatározó edukációs, tudományos ismeretterjesztő munkának, több száz munkatárs elkötelezett orvosi, kutatói, egészségügyi, életmód szakember hozzájárulásának köszönhető – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.
Magyarországon ezek szellemében készülnek a 2026. évi nemzetközi alvás projektek megvalósítására, lehetővé téve mindazok kapcsolódását, akik fontosnak tartják, hogy jobban aludjanak az emberek. A 2026. évi World Sleep Society jelmondata: Sleep Well, Live Better! Aludj jól! Élj jobban!
Újabb válságtól szenvedünk, ebben minden második magyar érintett
Újabb válságtól szenvedünk, ebben minden második magyar érintettalmas kialvatlansági krízissel küzd a magyarok többsége, erről G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke beszélt. Nem tett jót a Covid sem, ahogy az óraátállítást is el kellene felejteni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok