Macron megjegyzései Donald Trump volt amerikai elnök Fehér Házba való esetleges visszatérésének következményeire utalnak. Ukrajna csaknem két éve áll háborúban Oroszországgal, a katonai támogatás azonban elakadt a Kongresszusban, mivel a republikánis törvényhozók vonakodnak attól, hogy tovább támogassák az országot.
A NATO–szkeptikus Trump jó eséllyel pályázik a republikánus jelöltségre az idei amerikai elnökválasztáson, és már fenyegetőzött azzal, hogy nem kel Európa védelmére amennyiben megtámadják.
Kapcsolódó
Macron a Karlberg katonai akadémián tartott beszédében, hivatalos svédországi látogatása során fejtette ki, hogy a kontinensnek bármi áron meg kell védenie és támogatnia kell Ukrajnát. A francia elnök szerint Európának vezető szerepet kell játszania saját biztonságának garantálásában – írja a Politico.
Európának nem szabad átruháznia biztonságát nagyhatalmakra, még akkor sem, ha jó szövetségesek.
Európa készülhet a háborúra, nukleáris elrettentő erőt akar Manfred Weber
A kontinensnek képesnek kell lennie arra, hogy önállóan megvédje magát – mondta az Európai Néppárt elnöke. Szerinte Donald Trumpra nem lehet számítani.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban