„Elképesztő méreteket öltött a Fidesz és Karácsony Gergely összefogása a hármas metró ügyében” – fogalmazott az LMP-s politikus, aki azt követelte a kormánytól és a főpolgármestertől, hogy oldják fel az ügyben a szerződések titkosítását.
Úgy vélte: ebben az ügyben csak akkor fognak tisztán látni, ha az LMP jelöltjét, Vitézy Dávidot választják főpolgármesternek, mert sem a Fidesz jelöltjétől, Szentkirályi Alexandrától, sem Karácsony Gergelytől nem várható, hogy a tisztázzák ezt.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára úgy reagált: az LMP korábban hatpárti megállapodás részeként támogatta Karácsony Gergelyt, most viszont hirtelen ellenzéke lett a főpolgármesternek – írja az MTI.
Az LMP eddig csipkerózsika álmát aludta, nem kifogásolta a főváros adósságállományának növekedését, de elfelejtett szólni a "guruló dollárok" ügyében is, most pedig egyszer csak felébredt
– jegyezte meg.
Hozzátette, hogy négy éve volt az LMP-nek arra, hogy a metrókocsik ügyével foglalkozzon, mégis csak most, a kampányban került ez elő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben