Mint emlékezetes, június 7-én, a pünkösdi hétvége első napján két vasúti átkelőhely biztosítóberendezésének meghibásodása miatt állt le a Budapest és Balaton közötti vonatforgalom. Erre reagálva Lázár János németül üzent az érintett vasútvonalat tíz éve felújító Siemensnek:
So geht das nicht weiter, meine Herren!
„Ez így nem mehet tovább!” – jelentette ki a miniszter, az akkori Facebook-bejegyzésében azt írta: mintegy tízezer károsultja volt annak, hogy a németek a pályát nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták.
Helyettük most mi fizetünk az utasoknak, de az utolsó eurócentig be fogjuk hajtani rajtuk
– szögezte le akkor Lázár János és jelezte, hogy előbb fizetnek ki milliárdokat a magyar utasoknak kártérítési biztosításként, mint a Siemensnek akár egyetlen újabb fillért megrendelésre. Mindezt addig tartják, amíg a korábbi munkájuk hiányosságait, hibáit ki nem javítják.
A hvg.hu most azt írja, hogy a közösen végzett sorompóaudit eredményeként
a MÁV nemhogy nem szakít a Siemensszel, még szorosabban működik majd együtt a német cég szakembereivel.
A vizsgálatot június 12-én jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. Hegyi ekkor azt mondta, hogy a Siemens vállalta minden általa beszállított magyarországi sorompó soron kívüli átvizsgálását. Egy interjúban a vezérigazgató közölte: az audit az eredetileg tervezett egy helyett három hétig tartott, és ennek eredményeként nemcsak az újabb meghibásodás megelőzésére találtak megoldást, de arra az esetre is felkészültek, ha a sorompóhibák mégis újra jelentkeznének.
Július 22-én ismét biztosítóberendezések meghibásodása bénított meg jelentős fővonalakat, akkor éppen a győrit és a miskolcit. Mint kiderült, ezúttal egy osztrák cég, az Alcatel Austria által gyártott berendezések hibásodtak meg. Alcatel hibáját nem vetette fel a közlekedési miniszter, szemben a Siemens esetével. A lap szerint ez azért is figyelemre méltó, mert az Alcatel által gyártott egyik meghibásodott eszköz mindössze 2021 óta üzemel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából