Nem érdemes tovább várni a lakásvásárlással és a lakáshitel felvételével, mert
- emelkedő ingatlanárakkal lehet számolni,
- a lakáshitelek kamata is emelkedhet.
Idén beindult ugyan a lakáspiac és a lakáshitelezés Magyarországon, de a megugró hitelezési adatok csak a tavalyi mélyponthoz képest jelentenek kiemelkedő növekedést
- írja az enpenzem.hu a Portfolió Hitelezés 2024 konferenciáról tudósítva.
Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a lakáshitelek esetében az önkéntes, jelenleg 7,3 százalékon álló THM-plafon fenntartása elengedhetetlen a lakáshitelezés dinamikájának fenntartása érdekében.
Bár a bankok eddig valóban nem emeltek, Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, erős felfelé mutató kockázatok vannak, ezért párbeszédere van szükség a kormánnyal.
Bankvezetők szerint most kell belevágni a lakásvásárlásba és a hitelfelvételbe. Becsei András szerint nemcsak a kamatok jövőbeli bizonytalan alakulása miatt (kamatemelés kockázata), hanem amiatt is, hogy nominális árnövekedés látszik idén a lakáspiacon. A szakember úgy gondolja, hogy az árak az infláció mértékével emelkednek majd.
Tavaly az ingatlanpiacon a magas infláció elfedte a lakásárak csökkenését, reálértéken 10 százalékot esett a piac. Idén nő az érdeklődés, az áralkuknál szűkül a tér, a családi házaknál erős áremelkedést látunk, a lakásoknál mérsékelt emelkedést, míg a nyaralóknál kifejezetten árcsökkenést - mondta Becsei András.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz