A kormányzat társadalmi egyeztetésre küldte a 2027-es mikrocenzusról szóló törvényjavaslatot, így a magyarok október 8-ig még véleményezhetik az új összeírást.
A dokumentum szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) két népszámlálás közötti időszakban mikrocenzust, azaz mintavételes „kis népszámlálást” 1963 óta hajt végre annak érdekében, hogy a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkezett változásokat mérje. Másrészt a nagy népszámláláshoz kiemelten fontos inputot szolgáltat a mikrocenzus, mint nagymintás, kötelező lakossági adatfelvétel.
A Rogán Antal vezette a Miniszterelnöki Kabinetiroda az alábbi intézkedési csomagot javasolja:
- A Magyarország területén 2027. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével a
természetes személyekről és a lakásokról összeírást kell tartani,
ami kiterjed:
- a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de
Magyarországon lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra, - a Magyarország területén három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó EGT-állampolgárokra, harmadik országbeli állampolgárokra és hontalan személyekre, valamint
- az ország területén lévő lakásokra, lakott üdülőkre, lakott egyéb lakóegységekre (azaz lakások) és a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményekre – így különösen a gyermekvédelmi szakellátás intézményei, diákotthonok, kollégiumok, munkavállalók elhelyezését szolgáló intézmények, tartós és átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmények, büntetés-végrehajtás intézményei.
- A mikrocenzus a Magyarország területén lévő lakások, intézetek – matematikai módszerrel,
a KSH által kiválasztott – három százalékát és az azokban lakó természetes személyeket érinti. - A mikrocenzust internetes önkitöltéses, telefonos, valamint személyes interjús módszerrel
kell végrehajtani. Az adatszolgáltatás módját az adatszolgáltatásra kötelezett személy választja meg. - Az adatfelvételt 2027. október 1. és 2027. november 7. között kell végrehajtani. Az
adatelőkészítési, adatfeldolgozási folyamat 2028. november 7-ig tart. - A kiválasztott lakások és intézetek lakóit a kijelölésről és az adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint az annak teljesítésével kapcsolatos egyéb információkról a KSH az adatszolgáltatást megelőzően értesíti.
Az adatszolgáltatás az egészségi állapotra vonatkozó kérdések kivételével kötelező - derül ki az indoklásból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér