A XXI. Század Intézet legfrissebb, október eleji, 1000 fős, telefonos felmérése szerint
vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, és négypárti parlament alakulna.
Kapcsolódó
A politikailag aktívak
- 44 százaléka Fidesz-szavazó,
- 41 százalék szavazna a Tiszára,
- 7 százalék a Mi Hazánk Mozgalomra
- és 5 százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra egy most vasárnapi országgyűlési választáson;
- a Demokratikus Koalíció nem jutna be a parlamentbe (3 százalék).
A Schmidt Mária által vezetett intézet a Magyar Nemzetben közölt felméréséhez jelezte, hogy fél év van hátra a választásig; a nyár mozgalmas, szeptember viharos volt, közeleg a hajrá, és most már minden hétnek, minden napnak jelentősége lehet. Ezért „A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása” elnevezéssel a választásokig rendszeresen közölnek majd kutatásokat.
Debütáló kutatásukban arra voltak kíváncsiak, hogy a politikailag aktívak, tehát azok, akik arról nyilatkoztak, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnap esedékes választáson, mely pártokra adnák a voksukat.
Hétfőn a 21 Kutatóközpont is nyilvánosságra hozta októberi felmérését. Eszerint a Tisza Párt 7 százalékponttal vezet a teljes népesség körében, a biztos pártválasztók között pedig 18 százalékpont a különbség a Fidesz előtt. A Mi Hazánk a parlamenti küszöb felett, a DK és az MKKP viszont alatta áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér