Az előző év azonos időszakához képest a nemzetközi fuvarozásban 6,6, a belföldi fuvarozásban pedig 14,7 százalékos díjemelkedést mért a DigiLog Consulting, azonban ennek ellenére sem tud még nyereséget elérni a közúti iparág, a fuvarozási költségek drámai megugrása miatt – írja a Világgazdaság.
Az összköltségek tekintetében az előző év azonos időszakához képest a nemzetközi fuvarozásban 12,2 százalékkal, belföldi fuvarozásban pedig 19,1 százalékkal emelkedés volt megfigyelhető.
Ez az arány már kompenzálta volna a fuvarozók költségeinek emelkedését, amelynek több min kétharmada a használatarányos útdíj extrém növekedéséből származott.
A hazai tarifák átlagosan 50–60 százalékos növekedése mellett 80–85 százalékkal emelkedett a német, és 8–12 százalékkal az osztrák útadó is.
Ezen felül tovább fokozódtak még az üzemanyag (10), gépjárművezetői bérek (8-12), amortizáció (5-8), és lízingkamatok (15-21) költségtételei is.
A forint gyengülése kismértékben segítette a nemzetközi cégek eredményét. A fuvarozók szorult helyzetükben jelentősen javították ugyan hatékonysági és termelékenységi mutatóikat, ezzel csökkentették a fajlagos költségüket, de így sem sikerült az önköltségüket az elérhető díjak alá csökkenteni a második negyedévében.
A adatokból az is leolvasható, hogy az előző évhez viszonyított extrém költségemelkedés az idén már nem folytatódik, mivel az első és a második negyedév között már csak 0,4-1,3 százalékos a növekedés.
A jelentős díjemelés ellenére sem sikerült teljes mértékben áthárítani a 12,2-19,1 százalékos költségemelkedést az április-június közötti időszakban. A nemzetközi fuvarozás esetében 4,4, a belföldi fuvarozás esetében további 5,6 százalékos díjemelésre lett volna szükség a nullszaldóhoz, de a fuvarpiaci kapacitásfelesleg nem tette lehetővé ezt az emelési mértéket.
A MÁV-é lett a negyedév legnagyobb biznisze
Az irodapiac további 51 ezer négyzetméterrel bővült az idei év második negyedévében. A bérleti díjak drágultak, a leginkább az agglomerációban van üresedés, közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye