Büntetőfeljelentést tett Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pride betiltása elleni „parlamenti rendbontás” miatt – ezt közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel pénteken a füstgyertyás obstrukciós kísérletről.
A friss közlemény szerint a házelnök Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen nyújtotta be a dokumentumot a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészséghez az Országgyűlés ülésén elkövetett rendbontás miatt.
A feljelentés indoklása azt tartalmazza, hogy „március 18-án az Országgyűlés ülésén a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása során a feljelentettek az országgyűlési képviselőkre irányadó magatartási szabályokat megszegve, országgyűlési képviselő társaik
testi épségét és egészségét veszélyeztetve jelentős mértékben megzavarták, illetve akadályozták az ülés menetét, azzal a kifejezett szándékkal, hogy megakadályozzák a törvény elfogadását”
– olvasható a közleményben.
Nem érte be a pénzükkel, Kövér László kitiltotta a lázongó képviselőket
Kitiltották a Momentum politikusait a parlamentből és egy 70 milliós büntetést is a párt nyakába varrtak. A Pride betiltása ellen szintén füstgyertyával tiltakozó Hadházy Ákoson pedig 12 millió forinttal és 10 ülésről való eltiltással vett elégtételt a házelnök. Bővebben.Emlékezetes, a gyülekezési törvény sokak számára elfogadhatatlan módosítása miatt gyülekeztek tüntetők ezrei kedd délutántól a Ferenciek terén. Ezután négy fővárosi hidat is elfoglaltak a demonstrálók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is