Az Index egy olvasójától értesült, miszerint a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer. A kormányhivatal honlapján már megerősítették a fennakadás tényét, és megnövekedett várakozási időre figyelmeztettek.
A kormányhivatal oldalán ez olvasható:
2025. július 11-jén országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán.
Országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Egyelőre nem tudni, mikorra várható a rendszer helyreállása.
Egy másik olvasói levélben pedig arról írtak a portálnak, hogy nemcsak a kormányablakok központi rendszere, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal telefonos alkalmi bejelentője, az Általános Nyomtatványkitöltő és a tárhely sem működik.
Több olvasó arra is felhívta a figyelmet, hogy a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) alkalmazása sem működik. Az alkalmazás megnyitása után annyi jelenik meg, hogy „karbantartást végzünk”.
Frissítés:
A fővárosi kormányhivatal az Index megkeresésére azt jelezte, hogy „az ügyintézés ismét zavartalan, miután a hálózat szolgáltatója, a NISZ Zrt. elhárította a hibát”. Ezen kívül újra használható a Digitális Állampolgárság Program alkalmazása is.
A Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM) azt közölte, hogy egy meghibásodott technikai eszköz okozott átmeneti üzemzavart. A hibás eszközt két órán belül kicserélték, a rendszereket újraindították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat