A másodfokú bíróság jogellenesnek mondta ki Törökné Pethő Erzsébetnek és Kapin Lillának, a Vörösmarty Mihály Gimnázium, illetve az Eötvös József Gimnázium tanárának elbocsátását – írta keddi sajtóközleményében a Tanítanék Mozgalom

A friss ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Győzelem a bíróságon! 

– így kommentálta a fejleményt Facebookon a civil szervezet.

Ismeretes, a pedagógusokat azért rúgták ki, mert részt vettek a polgári engedetlenségben 2022-ben. A Telex felidézte, a két tanár pere még 2023 márciusában kezdődött, első fokon elveszítették a munkaügyi pert. 

A szabadságjogukhoz ragaszkodó, kipenderített tanárok az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a bíróság több helyen pontatlan, téves megállapításokat tett, és emiatt téves jogi következtetéseket vont le. Jelentős kötelezettségszegést szerintük nem követtek el a tanárok. Az érintettek előzetesen jelezték a távolmaradásukat az iskolának, ráadásul ennek hátterében egy méltányolható ok állt: a véleménynyilvánítási jogukkal éltek.

Ebből adódóan a pedagógusok kirúgása nem volt szükséges és arányos intézkedés.

A másodfokú ítélet indokolása értelmében a két tanár munkabeszüntetése nem öncélú tiltakozás, hanem őszinte, jobbító szándékból fakadó cselekedet volt. Kapin Lillát és Törökné Pethő Erzsébetet az oktatás helyzetének javítása és a diákok érdekeinek képviselete vezérelte. A Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, a tanárok munkamegtagadása egy erkölcsi kiállás volt a meghirdetett célok mellett.

A pedagógusok kirúgásának szabályait még tavalyelőtt módosították, miután fokozódott az oktatás miatti polgári ellenállás és tiltakozássorozat, amelyet a státusztörvény tervezete váltott ki.

Elkezdődött a kirúgott gimnáziumi tanárok pere

A Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje, Sziklai Tamás azt mondta, hosszú tárgyalássorozatra készül, s szerinte, ha megnyerik a pert, akkor az elbocsátott tanárok kérhetik visszahelyezésüket az állásukba, és sérelemdíj is megilleti őket. Részletek.