Mióta visszajött a magyar delegáció Washingtonból, sok minden megváltozott a magyar gazdaságban az amerikai védőpajzs alatt.
Kiderült, hogy elsősorban az iparból származó adók elmaradása miatt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek kiigazította az államháztartási hiányt. Idén eredetileg 4169 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számolt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezt aztán időközben 4774 milliárdra, legutóbb pedig 5055 milliárd forintra növelte azt a minisztérium.
Emellett a 2026-os eredeti, 4218 milliárd forintos hiánytervet is módosítják, amely így 5445 milliárd forintra nő. A jövő évi pénzforgalmi deficit 1227 milliárd forinttal lesz magasabb, mint amit a minisztérium korábban tervezett.
Az Index egy múlt heti háttérbeszélgetésen aztán megtudta, hogy a finanszírozási oldalon a nemzetgazdasági miniszter a SAFE-programot is megemlítette, ez 16,3 milliárd eurós keretet jelent Magyarország számára, aminek a 15 százalékával számol is a kormány a jövő év elején. A portál beszámolója szerint Nagy Márton itt hozzátette,
„pénzügyi szankció Brüsszelből akármikor jöhet még”.
Azt pedig Orbán Viktor miniszterelnök egyértelműsítette, hogy a megduplázott bankadó jelentette plusz 185 milliárd forintból finanszírozzák a vállalkozások adócsökkentését, valamint a jövedéki adó emelésének féléves elhalasztását.
Egy minapi háttérbeszélgetésen az Economx érdeklődésére az NGM megerősítette, 8-9 forinttal emelkedett volna az üzemanyag ára január elején, ha Orbán Viktor miniszterelnököt nem győzik meg arról, hogy féléves haladékot adjon az adóemelésben.
Pedig a magyar gazdaságot éppenséggel a magyar állampolgárok is tudnák finanszírozni. A BÉT50 ünnepi rendezvényén múlt héten Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kifejezte azon reményét, hogy a jövőben sikerül valahogy becsatornázni legalább a tőzsdére a magyarok pénzét. A jegybank elnöke az MNB második negyedéves adataira hivatkozva arról beszélt, hogy a háztartások pénzügyi vagyona meghaladja már 115 ezer milliárd forintot, ugyanakkor annak csak 2,9 százalékban volt részvényekben.
Az MNB ma hozta nyilvánosságra a háztartások harmadik negyedéves pénzügyi számláit.
Eszerint a készpénzvagyon több mint két esztendő után csökkenni kezdett, de még így is meghaladja a 7 ezer 3 száz milliárd forintot:
- 2024 Q3: 6869,04 milliárd forint;
- 2024 Q4: 7081,91 milliárd forint;
- 2025 Q1: 7210,89 milliárd forint;
- 2025 Q2: 7311,62 milliárd forint;
- 2025 Q3: 7304,89 milliárd forint.
Ehhez tartozik még 17010,83 milliárd forint betétállomány is, míg a legfrissebb adatok szerint 3503,86 milliárd forint van tőzsdei részvényekben.
Az MNB tájékoztatása szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége 2025 Q3-ban a negyedéves GDP -0,2 százalékát tette ki (-37 milliárd forintot). A háztartások nem konszolidált pénzügyi eszközeinek állománya 2025 harmadik negyedévének végén a GDP 134,2 százalékát, a kötelezettségei pedig a GDP 20,7 százalékát tették ki, így a nettó pénzügyi vagyonuk a GDP 115,5 százalékát érte el. A háztartások pénzügyi eszközei 2025 harmadik negyedévében tranzakcióból eredően növekedtek. Legjelentősebben a folyószámlabetétek, a külföldi részesedések, valamint a befektetési jegyek állománya növekedett.
Mindenesetre a magyar háztartások készpénzvagyona még így is meghaladja az államháztartási hiány mértékét, valószínűleg elképzelhető, hogy jobb helyen lenne ennek a pénznek a gazdaságban, mint a párnacihában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek