November 30-án egy nagyon fontos határidőhöz érkezik hazánk. Ugyanis addigra kell leadni az Európai Bizottságnak egy tervezetet arról, hogyan és mire használnánk fel a 150 milliárd eurós SAFE (Security Action for Europe) hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrást. Magyarország így több mint 6300 milliárd forintnak megfelelő összeggel támogathatja a védelmi beszerzéseit és beruházásait.

Kíváncsiak voltunk, hogy áll a helyzet, alig két héttel a határidő lejárta előtt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Economx érdeklődésére megerősítette, hogy a Védelmi Ipari Beruházási Terv kidolgozása jelenleg is folyamatban van, a munka több tárca és szakmai szervezet együttműködésében zajlik. A kormányzat a vonatkozó uniós rendeletnek megfelelően november 30-ig készíti el és nyújtja be a végleges tervet az Európai Bizottság részére.

Az NGM álláspontja szerint a rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy a védelmi jellegű, illetve kettős felhasználású beszerzések finanszírozása is megvalósulhasson a program forrásaiból. Ennek megfelelően a kormányzat olyan fejlesztési irányokat határoz meg, amelyek hozzájárulnak a nemzeti és európai védelmi ipari kapacitások megerősítéséhez, valamint az ellátási láncok biztonságának növeléséhez - hangsúlyozták.

Minden érintett tagállammal nyitottak vagyunk az együttműködésre. Jelenleg minden ország a saját nemzeti beruházási tervének kialakításán dolgozik, párhuzamosan zajlanak a két- és többoldalú egyeztetések, ezért konkrét együttműködési projektek megnevezésére ebben a szakaszban még nem tudunk választ adni

- hangsúlyozták.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint fontos kiemelni, hogy a források felhasználásáról és a támogatott projektek köréről végső soron az Európai Bizottság dönt, egyedi elbírálás alapján. A keretösszeg felhasználásáról ezért jelenleg nem tudnak nyilatkozni.

A program nyitott minden magyar vállalat számára, amelyek megfelelnek a pályázati feltételeknek, és elindulnak akár hazai, akár más tagállamok védelmi ipari közbeszerzésein. Célunk, hogy a magyar vállalatok aktívan részt vegyenek az európai védelmi értékláncokban, és a lehető legnagyobb mértékben részesüljenek az uniós forrásokból

- hangsúlyozta a minisztérium. 

A 2025. május 29-én elindított SAFE egy közösségi szintű sürgősségi intézkedés, amelynek hatálya 5 évre (2025-től 2030. december 31-ig) szól, és a program keretében a Bizottság kedvező kamatozású hitelt nyújt a tagállamoknak védelmi beszerzésekre és beruházásokra összesen 150 milliárd euró értékben. 

Az NGM szeptember 9-én közölte, hogy a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka, a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Az elérhető információk alapján a Bizottság november végén azonnal megkezdi a védelmi beruházási tervek első csoportjának felülvizsgálatát és értékelését. Egyelőre nem ismertek a konkrét dátumok, de a SAFE honlapja szerint a Tanács 2026 januárjában fogadja el a végrehajtási határozatokat, februárban, a működési és hitelmegállapodások megtárgyalása után pedig meg is indulhat az előfinanszírozás. Az Index legutóbb azt írta, hogy  Ez az elméleti maximum alapján – a jelenlegi árfolyamon számolva – mintegy 950 milliárd forintot jelentene, amely még a 2026-os parlamenti választások előtt érkezhetne meg a költségvetésbe.