Az már bizonyos, hogy a kormányzat a bankadó duplázásából (plusz 185 milliárd forintból) kívánja többek között a magyar kkv-k adócsökkentési csomagját (78-90 milliárd forint) is finanszírozni. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy háttérbeszélgetésen azt közölte, hogy a bankszektor az előzetes tárgyalások elmaradása ellenére is számíthatott volna arra, hogy ha önként nem, akkor más eszközökkel bírják rá a nagyobb mértékű közteherviselésre.
Az NGM három mérőszámmal indokolta a bankadó megduplázását:
- A konszolidált adózott eredménye 2024-re elérte a 1900 milliárd forintot, ez a duplája a 2016-os szintnek;
- a tőkearányos jövedelmezőség 17,7 százalékos, ez a harmadik legnagyobb az Európai Unióban;
- valamint a 4,4 százalékos nettó kamatmarzs (a hitelezésből származó kamatbevételek és a betétek után fizetett kamatok közötti különbséget mutatja, illetve azt, hogy mennyi pénzt keres a bank a különböző kamatlábak közötti rést kihasználva).
A tárca szerint nem érhette tehát meglepetésként a bankszektort a banki különadó megemelése, ugyanakkor jelenleg csak a bankok extraprofitjával kapcsolatban született döntés, más szektorokban ezzel nem számol egyelőre a kormányzat.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi történik akkor, ha a bankok valahogy átterhelik a bankadót az ügyfelekre. Az NGM részéről megerősítették, hogy nyilvánvaló módon nem ez a célja a kormányzatnak. Folyamatos utánkövetés zajlik majd a kormányzat részéről. Hogy lesz-e szankció, amennyiben valamelyik pénzintézet mégis áthárítja az összeget az ügyfelekre, arról még nem tudtak konkrétumot közölni, de azt mindenképpen megvizsgálják, hogy mit tudnak tenni az érintett bankkal szemben.
Ahogy arról korábban írtunk, idén a bankadó közel 105 milliárd, az extraprofitadó mintegy 144 milliárd forinttal növeli a bankszektor működési költségeit az MNB szerint. A magyar kormány májusi tervei alapján ez az összeg jövőre 160-170 milliárd forintot tett volna ki, azonban mostanra 340-350 milliárd forintra duzzadt. Emellett a pénzügyi vállalkozásokkal együtt 180 milliárd helyett 370 milliárd körül lehet a költségvetési bevétel, a 30 százalékos adóteher-csökkentést figyelembe véve.
Ez alapján világos, hogy nem az idei adóteher fog a duplájára emelkedni, hanem az eleve magasabbra tervezett 2026-os összeg lesz duplája az eddigi tervezettnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van