Budapest főpolgármestere év végi, visszatekintő videójában jelentette be, hogy nem megy csődbe a főváros. Karácsony Gergely úgy értékelt,
2025 ugyan a kormány által indított háborúskodásról szólt, de szerinte Budapest ebben a háborúban minden fontosabb csatát megnyert.
A főpolgármester ezután felidézte, a kormány azt állította, Rákosrendezőre nincs elővásárlási joga Budapestnek, de aztán kiderült, mégis van. Arra is emlékeztetett, a kormány betiltotta a Pride-ot, és hogy ne bíbelődjön vele senki, erre pedig megszervezték Budapesti Büszkeség menetét, ami a valaha volt legnagyobb politikai felvonulássá vált Budapesten.
Majd pedig sérelmezte, hogy csődbe akarták vinni a fővárost, törvénytelenül elvették a pénzét és nem fizették ki a közösségi közlekedésre a jussukat, 12 milliárd forintot. Ezután feltette a klasszikus, költői kérdést:
de sikerült?
„Szeretném mondani, hogy nem. A Fővárosi Önkormányzat rendezte az összes banki tartozását. Tudjuk zárni az évet, és bár rengeteg számlát át kellett tolnunk a következő évre, azért reméljük, hogy a Mol így is megtankolja a BKV buszait. Szóval nem sikerült!” – állapította meg az ellenzéki városvezető, aki aztán szabályosan bemutatott videójában.
Karácsony Gergely: Nem én idéztem elő ezt a helyzetet, a kormány fosztotta ki a várost
Budapest a csőd szélére sodródott. Karácsony Gergely szerint a főváros hamarosan fizetésképtelenné válhat, de nem tervez lemondani, mert a kialakult helyzetért a kormány felelős. Úgy véli, ha nem vonják el a várostól a forrásokat, ma fejlesztésekről beszélnének, nem csődről. Bővebben >>>Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Éjszaka bedurvul a tél, becsapós a magasabb hőmérséklet
Kínos: kigúnyolta Trump béketanácsát a csúcsmilliárdos, nevetett a közönség
Dobhatjuk a 100 ml-es flakonokat: történelmi döntést hozott Európa legforgalmasabb repülőtere
Csúcsra járatva: már az orvosok sincsenek jól, válságban a pszichoterápia
Diszkriminációnak nevezik a gyerekesek, hogy „csendes” vagonokban nem utazhatnak
Befutó lehet a magyar akkumulátor-projekt
Lehet, hogy mégsem Magyar Péter lesz a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje?
Tartani vagy eladni? Erre jutottak az állampapírosok
Gigaberuházást hoz Magyarországra egy indiai vállalat