A nyomozás részeként június 8-án 125 rendőr Csongrád-Csanád és Heves vármegyékben, 13 helyszínen tartott összehangolt akciót, amelynek keretében 12,4 kilogramm kokaint, 9 kilogramm metamfetamin kristályt, 12 kilogramm extasy tablettát, marihuánát és drog előállítására alkalmas vegyszereket foglaltak le, továbbá tíz személlyel szemben intézkedtek – írja az MTI.
Tomsits Tulipán, Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese elmondta, a teljes nyomozás alatt lefoglalt drog összértéke eléri az 1,8 milliárd forintot - tette hozzá.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult vizsgálat során a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2024 nyarán megállapították, hogy egy magyar-román bűnszervezet, Spanyolországból induló buszjáratok csomagterében rendszeresen kábítószert szállított, Pest vármegyébe és Budapestre.
Ugyanakkor a magyar hatóságok felkérésére a francia rendőrök Párizs mellett is ellenőriztek egy magyar kamiont, amelynek pótkocsijában 134 kilogramm kokaint találtak, a járműben utazó két magyar pedig letartóztatták. November közepén Győr közelében egy Hollandiából érkező tréleren 4 kilogramm kokaint és 7 ezer extasy tablettát találtak a rendőrök, ezzel egy időben pedig a román rendőrök Ártándnál tartóztattak fel egy 34 éves férfit, akinél 2,5 kilogramm kokaint találtak.
A június 8-i rajtaütésnél elfogott tíz ember közül hat személyt tartóztatott le a bíróság, illetve az Eurojust együttműködés keretében segítséget nyújtottak a nyomozó hatóságnak. Az ügyészség segítségére annál is inkább szükség volt, mert a nyomozás során széles körben éltek a lehallgatás, titkos megfigyelés eszközével és információs rendszerek titkos megfigyelését is végezték.
Horváth László a kábítószerkereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a március óta már, mintegy 4500 büntetőeljárás indult már.
A kormánybiztos kiemelte, nem tehető különbség például a kokain, a könnyű drogok, illetve az olcsó dizájner drogok, illetve a terjesztőik között. A zéró tolerancia a társadalom jogos önvédelme, a könyörtelenség pedig indokolt a terjesztőkkel szemben.
Itt vannak a részletek: lényegesen szigorúbb az új drogtörvény
Évente hét-nyolcezer büntetőeljárás indul kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, így számos elkövetőt érint majd a kapcsolódó jogszabályok változása, mondta Lőrik József ügyvéd. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából