Megdőlt az országos melegrekord, valamint a fővárosban a hajnali és napi melegrekord is vasárnap – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
Azt írták, vasárnap anticiklonális hatások uralták Európa déli részének időjárását, a Kárpát-medencét pedig forró, száraz levegő töltötte ki. Országszerte 30 fok felett, a déli-, délkeleti tájakon pedig helyenként 39 Celsius-fok felett alakult a csúcshőmérséklet.
Hozzátették: a Békés vármegyei Körösladányban 39,9 fokot mértek, amivel megdőlt az erre a napra vonatkozó napi melegrekord. Mint írták, az új rekord majdnem kerek egy fokkal haladja meg a korábbi csúcstartó 39 fokot, amelyet 1948-ban a csongrádi és túrkevei állomásokon regisztráltak.
A fővárosban vasárnap hajnalban a János-hegyen csupán 25,5 fokig tudott hűlni a levegő, amivel megdőlt a fővárosi hajnali melegrekord. Korábban ezen a napon a legmelegebb hajnalt 2017-ben Lágymányoson mérték, akkor 24,2 fokot rögzítettek.
Délután pedig Budapest Újpest állomáson 38,7 fokkal tetőzött a hőség, amivel új fővárosi napi melegrekord született. A korábbi, 1948-ban, Budapest Országút állomáson mért 37,9 fokos rekordot ebben az esetben is közel egy fokkal múlta felül az új – jegyezték meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót