A szülőknek mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk az iskolai étkezésért,
ősztől több ezer forinttal nőhet a havi menzadíj a tanév végi díjakhoz képest.
Kapcsolódó
Az áremelkedést
- a jelentősen megnövekedett energiaárak,
- az infláció feletti nyersanyag- és péksütemény-költségek,
- valamint a munkaerőhiány
- és a béremelések indokolják.
A Népszava cikkéből kiderül, hogy nagy eltérésekkel, de minden iskolai menza díja emelkedik majd, a tanév végihez képest magasabb összeget mutatnak a napokban kiküldött szeptemberi étkezési díjak. Tavaly 600-1200 forint között volt a napi ár.
A közétkeztető cégek szerint a nagyüzemi pékségek 15-30 százalékos áremelést igyekeznek érvényesíteni a szolgáltatókkal szemben. A munkaerő megtartása érdekében körülbelül 10 százalékos béremelésre volt szükség a még meglévő dolgozóknál, akik különösen nehezen pótolhatók és értékesek az ágazat számára. Az idei áremelkedés mértéke intézményi szinten eltérő lehet, hiszen
a tavalyi szerződések és a korábbi költségek részben meghatározzák, mennyivel emelhetnek idén.
Az átlag feletti emelkedés oka lehet a szabadszedéses rendszer bevezetése is, amely a minőség javítását, új menüsort, salátát és egyéb modernizációt tett lehetővé, de magasabb költséggel és több munkaerővel jár.
A közétkeztetők igyekeznek óvatosan árazni, mert évente csak egyszer tudják módosítani áraikat szerződésmódosítás nélkül, ezért komoly kihívást jelent a pontos költségtervezés, miközben az élelmiszer-, energia- és bérköltségek folyamatosan nőnek. A szakemberek szerint a dinamikus árképzés lenne ideális, hogy reálisan lehessen követni a változó kiadásokat, és fenntartani a szolgáltatás minőségét.
Országos szinten jelenleg 1,2-1,5 millió 3-18 éves gyerek vesz részt a közétkeztetésben, ágazati szinten csak szeptember végén, inkább majd októberben lesz átfogó kép arról, hogy mennyivel drágult összességében, illetve átlagosan a szolgáltatások díja, és hogy mennyivel fizetnek többet a menzáért a szülők. Ez utóbbi ugyanis a helyi önkormányzatoktól is függ, hogy mennyit tudnak és akarnak átvállalni a költségekből a szülőktől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés