Egy hidegfront mögött csontszáraz levegő érkezik észak felől - írja az Időkép. Ennek köszönhetjük, hogy még a következő éjszaka is hűvös lesz. A mérések rendszeressé válása óta eddig június 21-én 4,0 fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet, amit 1910-ben Sopronban mértek.
Szombaton is száraz, derült időre számíthatunk. Alig lesz felhő az égen. Mérsékelt lesz az északkeleti szél. Kora reggel 14, délután 23-25 fok között alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős fokozatot érhet el.
Vasárnap is marad a napos idő, csapadék továbbra sem, fokozódik az aszály. Északkeleten ugyan lehetnek kósza felhők az égen, de az ország legnagyobb részén a napsütésé lesz a főszerep. A szél mérsékelt marad, a csúcshőmérsékletek 27-32 fok között várhatóak.
Hétfőn folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. Délután nyugat felől növekedhet meg a felhőzet, de csak a késő esti, éjszakai órákban alakulhat ki zápor, zivatar az ország északi, északnyugati részén. Az élénk déli, délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Fokozódik a kánikula, délután 30-36 fokot mérhetünk.
Kedden már egy picit több gomolyfelhő lehet felettünk, a szeles időben csak egy-egy helyen alakulhat ki futó zápor. Egy hidegfront hatására északon pár fokkal mérséklődhet a meleg, délután 28-34 fokra készülhetünk. Szerdán derült, száraz időre van kilátás. A nyugati, délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet 30-36 fok között valószínű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás