Kedden a keleti tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet és alapvetően sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Több gomolyfelhő egy keleti összeáramlás mentén képződhet, döntően ott fordulhatnak elő záporok, de egy-egy helyen nyugaton is eshet. Az északi, északnyugati szél élénk, egy-egy helyen erős lesz. Délután 20 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Késő este 11, 17 fok valószínű - közölte a HungaroMet.
Szerdán a napsütést fátyol-és gomolyfelhők zavarhatják, majd délután nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, és estefelé a Dunántúlon egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor. Marad a szeles idő 22 és 26 fok közötti maximumokkal.
Csütörtökre átvonul fölöttünk a hidegfront, reggel, délelőtt még keleten eshet többfelé, majd délután szintén itt záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
Máshol eközben napos idő lesz jellemző, csak néhol lehet zápor. Többfelé erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz az északnyugati szél. Hajnalban 10-15, napközben 17-24 fokot mérhetünk.
Pénteken változóan-erősen felhős időre készülhetünk, helyenként záporokkal. Szeles marad, viszont újra melegszik az idő, a maximumok 20 és 27 fok között alakulhatnak.
Hétvégén már országszerte nyárias melegben lehet részünk
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva