A United Illusions fejlesztését és építését annak igazgatója szerint annyira komolyan vették, hogy még az ARRI tanúsítványát is kapott a stúdió. Ezzel a tanúsítvánnyal a fóti álomgyáron kívül kevesebb mint tíz Virtual Production stúdiót láttak el az egész világon.
Simon Zoltán az Indexnek azt mondta, ha holnap Steven Spielberg azzal keresné meg őket, hogy itt akar forgatni, akkor ugyanazzal a technológiával találna magát szemben, mint Hollywoodban. Mi több, szerinte ez a komplexum még egy kicsivel többet is tud bizonyos szempontból.
Az ARRI egy németországi mozgókép-berendezéseket gyártó cég, akik korábban többek között olyan Oscar-díjas filmek technológiai hátterét biztosította, mint A leleményes Hugo, a Pi élete, a Birdman vagy a Gravitáció.
Simon Zoltán úgy véli, hogy az új stúdió segíteni fog abban, hogy Magyarország még több gigaprodukciót szolgálhasson ki.
Magyarország, különösen Budapest már évtizedek óta közkedvelt helyszíne Hollywoodnak, a teljesség igénye nélkül nálunk forgott például Denis Villeneuve rendezésében a Szárnyas fejvadász 2049, vagy az Angelina Jolie főszereplésével készült Maria Callas életrajzi film.
Emellett számos magyar díszlet- és látványtervező ért már el sikereket: Sipos Zsuzsanna a Dűne berendezőjeként, Mihalek Zsuzsa pedig Szegény párák díszlettervezéséért kapott Oscar-díjat.
Elon Musk szerint az Oscar-díj ma már inkább a vicc kategóriája
A milliárdos kifogásai összefüggésben állnak a folyamatos háborújával minden olyan jelenség ellen, amit woke-nak és „politikailag korrektnek” tart.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal