A hódpatkány agresszív terjedése egyre nagyobb mértékeket ölt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, de még van esély az állományok felszámolására. A Park Igazgatósága a vadgazdálkodási ágazattal együttműködve szelektív vadászati rendszerekkel (kilövés, csapdázás) dolgozik a faj visszaszorításán – írja a hirbalaton.hu.
A hazai helyzetet kezelőknek nehézségekkel kell szembenézniük, mivel a vadgazdálkodóknak nem érdeke a nutria faj irtása, amíg nem okoznak komoly károkat gazdaságilag. Emellett az is komoly gondot jelent, hogy a szomszédos országokból folyamatos utánpótlás érkezik. Szerencsére nem csak ezek a hatékony módszerek léteznek a ritkításra.
Teljesen megfelelő célpont hódpecsenyére vágyó vadászok részére, hasonló táplálkozás, élettér, ízvilág...
– hívja fel a figyelmet a Patakrevitalizáció bejegyzésre az Index.
Az első egyedet még 2016-ban fedezték fel Zala vármegyében. Azóta fokozatosan bukkannak fel újabb hódpatkányok, és a kezdeti legyengülteket felváltják az erősebb, tápláltabb nutriák. A legutóbbi példányok a Kerka és a Kebele vízfolyásoknál bukkantak fel, valamint a Mura folyó térségében.
Természetesen az állományszabályozására már 2021-2022 óta vannak törekvések. Az Mura folyó melletti térségi eseményekből világosan látható, még nem késő megakadályozni a túlszaporodást. A folyó mellett mára csupán néhány kóborló egyed kerül szem elé.
Egyre több méhész dobja be a törülközőt, komoly krízis jöhet
Azok a méhcsaládok, amelyek tavasszal nem kaptak jelentős élelemkiegészítést gyakorlatilag éheztek. A mézkiszerelő üzemek, illetve a nagykereskedők is inkább a nagy mennyiségű ukrán mézből vásároltak be.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is
