Egyetértőleg reagált az 5 százalékos kamatplafonnal kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, miután sor került a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség közötti egyeztetésre – derül ki a lapunkhoz is eljuttatott friss közleményükből, mely alapvetően az ingatlanpiac helyzetére reflektál.
„A Gazdasági Versenyhivatal támogatja a magyar kormány otthonteremtési kezdeményezését, amely szerint a bankok önkéntes alapon szorítsák 5 százalék alá a lakáscélú hitelek THM szintjét” – jelentette ki Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.
Kapcsolódó
„A bankok az önkéntes kamatplafon alatt továbbra is versenyezzenek a fogyasztókért!”
– emelte ki, érvelése szerint ugyanis élénkebb versenyt indíthat be a hitelpiacon. A hitelfelvevők jobban járnak, ha egy alacsonyabb kamatszint alatt versenyeznek egymással a pénzintézetek – állapították meg.
Az állami szerv emellett azt javasolja a hitelt felvevő magánszemélyeknek, hogy
mindig kérjenek több banktól is ajánlatot, használják az elérhető összehasonlító oldalakat.
Arra is kitértek, hogy a piaci verseny kibontakozását támogathatja – csökkenő kamatkörnyezet esetén – az önkéntes kamatplafonok mértékének rendszeres felülvizsgálata.
A nemzeti versenyhatóság egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel kiemelt figyelmet fordít arra, hogy élénküljön a piaci a verseny a hitelpiacon, s ne alakuljon ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között.
Felpörgetné a gazdaságot a kormány csodafegyvere
A kormány által bejelentett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv arra irányul, hogy a jövedelmek, a lakhatás és a vállalkozások területén keresztül próbálja meg elérni a kabinet által meghatározott gazdasági célokat. Részletek.Mint megírtuk, a lakhatási válság nyomán a kormány feltett szándéka felélénkíteni a lakásépítéseket, ennek érdekében az ötös lett az új kormányzati varázsszám: ennyi marad a lakásáfa, és ide tart a lakáshitelek kamatplafonja is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek