A független országgyűlési képviselő közölte: a Hauszmann-terv titkosítása miatt nem derül ki pontosan, hogy mennyibe is kerül az adófizetőknek korábbi Vöröskereszt székház újjáépítése a Várban, a Dísz téren, és azt sem tudni, hogy az Orbán-kormány mire használná az épületet.
Ami biztos, a vezetői szobákban precízen szerepel a méregdrága dizájn bútorok pontos megnevezése is
- fogalmaz Hadházy Ákos a Facebook-bejegyzésében, amely azt írja,
Kapcsolódó
a tervdokumentáció szerint másfélmilliós fotelek, asztalok és félmilliós székek kerülnek a Karmelita mellé felhúzott, újabb vasbeton giccs épületbe.
Várkapitányság: végül olcsóbb bútorokat rendeltünk
Az újjáépített Vöröskereszt-székházzal kapcsolatban megjelent hírek teljesen valótlanok - közölte a Várkapitányság. Azt írják, hogy Hadházy Ákos országgyűlési képviselő több mint 2 évvel ezelőtti, biztonsági okokból nem nyilvános terveket osztott meg, amelyek mára már elavultak, soha nem valósultak meg. Úgy folytatják, hogy a kivitelezés elején az egész irodaépületet érintően átfogó költségcsökkentést végeztünk, ennek következtében többek között sokkal kedvezőbb árú bútorokat rendeltünk meg. A megjelent tervekhez képest bizonyos helyiségek funkciója is egyszerűsödött, például étkezésre melegítőkonyhás ebédlőt alakítottunk ki a munkatársak számára.A képviselő által megszerzett (ezek szerint korábbi) tervrajzokból egyébként az derült ki, hogy
- a 4. emelet jelentős részét a fényűző vezetői irodák és bárpulttal is ellátott közösségi terek mellett úgynevezett TÜK (Titkos Ügyirat Kezelő) helyiségek foglalják el,
- a tervek a többi emeleten nem határozzák meg a bútorok pontos márkáját, de biztos, ami biztos, a vezetői szobákban precízen szerepel a méregdrága dizájn bútorok pontos megnevezése is.
Ezek alapján pedig pár kattintással megtalálható a bútorok ára
- szögezte le Hadházy Ákos.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót