Gyurcsány Ferenc a 2022-es parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP - Magyarország Zöld Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt közös listájának 8. helyén szerzett mandátumot.
A képviselő azonban május 9-ei hatállyal lemondott mandátumáról – ahogy a Demokratikus Koalícióban betöltött elnöki posztjáról is, és az is kiderült, hogy válnak Dobrev Klárával.
A jogszabály úgy szól, hogy a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezetek nevezheti meg, kinek kérik kiadni a mandátumot.
A DK törvényes képviselője a közös pártlistát állító jelölő szervezetek nevében lista 88. helyén szereplő Rónai Sándort jelentette be a megüresedett mandátum betöltésére.
Miután a bejelentés a törvényi előírásoknak megfelelt, az NVB 13 igen szavazattal meghozta határozatát, amelyben kiadta a mandátumot Rónai Sándornak. A határozat nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.
Osztozkodik a Gyurcsány házaspár, ez nem lesz egyszerű menet
Múlt héten derült ki, hogy az ország egyik volt miniszterelnöke és politikus felesége elválik egymástól. Ilyenkor a vagyont is meg kell felezni, illetve megállapodni annak elosztásában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe