Gyurcsány Ferenc múlt hét csütörtökön lemondott minden politikai tisztségéről és visszavonult a közélettől. Felesége Dobrev Klára még aznap bejelentette, hogy el is válnak. A Blikk megvizsgálta, milyen vagyont kell elosztaniuk a bíróság előtt, vagy megegyezéssel.
2003-ban, amikor a Gyurcsány-házaspár bekerült a köztudatba és a politikába, Gyurcsány Ferenc a 60. leggazdagabb magyar volt 3,6 milliárdos vagyonnal, most, hogy valaki felkerüljön a száza listára legalább 17,2 milliárddal kell rendelkeznie.
Gyurcsány Ferenc 2024-re érvényes vagyonnyilatkozata szerint három ingatlanban van tulajdonrésze.
- egy 50 négyzetméteres pápai társasházi lakás van egyedül az ő nevén. Ezt közvetlenül a házasságkötésük után szerezte a volt miniszterelnök, 1995 márciusában. Az aktuális ingatlanpiaci árak szerint egy ekkora lakás, állapottól- felszereltségtől függően, ott22-42 millió forintba kerül.
- Kötcsén tartanak fenn egy 267 négyzetméteres családi házat, 3295 négyzetméteres telekkel. A hasonló ingatlanok 250-350 milliós árral találhatóak a hirdetésekben. A 2009-ben vett ház tulajdonjogának fele Gyurcsány Ferencé, fele Dobrev Kláráé, így legalább 100-100 millió forintos tulajdonrész esik rájuk fejenként, a vagyonmegosztás, illetve a ház értékesítése után.
- Budapest II. kerületében egy 161 négyzetméteres társasházi lakás, ugyanekkora terasszal, 50-50 százalékos tulajdonrésszel van közös tulajdonukban, a Bimbó úton. A lakás becsült értéke az ingatlanpiaci árak összehasonlítása alapján akár 600 millió forint is lehet.
- Gyurcsány Ferenc friss vagyonnyilatkozatában nem szerepel, a korábbi budapesti házukat sem adták el, a Szemlőhegy utcai házban most Dobrev Klára lakik, s a tulajdonrészben is a feleség osztozik az édesanyjával fele-fele arányban.
Gyurcsány Ferenc hatályos vagyonnyilatkozatában egyetlen tétel sem szerepel az ingóságok között,
- a saját tulajdonú, 9 éves Skodáját a volt politikus nemrég adta el (az autó árát jótékonykodásra fordította). Legutóbbi országjárásánál egy bérelt lakóautót használt, saját nevén jelenleg semmilyen gépjármű nincs.
- Gyurcsány Ferenc számlán 46 milliót tart, míg 55 millióval tartozik pénzintézetnek, 210 milliót pedig kölcsön adott.
Gyurcsány Ferenc korábban több cégből álló hálózatot tartott fenn, amelyből mára mindössze egyetlen cég, az Altus Portfólió Kft. maradt; a korábbi legnagyobb érdekeltségét, a mosonmagyaróvári Motim timföld- és kádkőgyárat 2016-ban másfél milliárd forintért értékesítette. Az Altust közösen birtokolja Dobrev Klárával. A cég vagyona 350 millióról mára alig 55 milliósra csökkent, érdemi bevételt nem termelt, az üzleti eredménye a legutóbbi könyvelt üzleti évben mindössze 9,4 millió forint volt.
Addig csűrték-csavarták a Duna Párt létrejöttét, míg tényleg megvalósult
A magyar politikai élet palettáján esélyes volt, hogy megalakul egy Duna Párt is, ha már van Tisza, de az alapító szerint nem a Tisza ellenében jött létre a formáció, hanem a rendszerváltás segítéséért. Erről itt írtunk >>>https://www.economx.hu/gazdasag/duna-part-bejegyzes-leel-ossy-gabor.809155.htmlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Kikelt magából a szaktárca: Ruszin-Szendi egy „függőségekkel küzdő nyugdíjasba kapaszkodik”

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

A Kúria döntésével ellentétben a mentőszolgálat szerződés nélkül is ügyeletre kötelezi az orvosokat

Most ne induljon el az M7-esen, óriási torlódás van egy tömegkarambol miatt
