Eddig is kellett a helyben kikevert orvosságokért fizetni, de most 20 év után a háromszorosára nőtt a jogszabályban meghatározott díj.
Az úgynevezett magisztrális készítmények árát az alapanyagok és a csomagoló anyagok áremelkedése is növelte.
Kapcsolódó
Ám sokan vannak, akik kénytelen olyan krémeket használni, amelyeket nem lehet gyári formában beszerezni.
Egy debreceni gyógyszertár az ügyvezetője az ATV Híradójának azt mondta,
tavaly novemberben emelkedett meg a készítési díja a gyógyszertári készítményeknek.
A 2003-ban meghatározott díjak húsz év után megemelkedtek, pontosan a háromszorosára, így például egy tíz dekás kenőcs, aminek a készítése korábban 250 forintba került, azért november 16-tól 750 forintot kell fizetni
– magyarázta Újházi László, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Hajdú-Bihar vármegyei elnöke.
A szakemberek szerint még a megemelkedett árak mellett is előfordul, hogy a márkás gyári készítmények akár 3-4-szer is többe kerülnek, mint a helyben előállított patikai krémek, kenőcsök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz