Február elején dönt a Kúria Gyárfás Tamás Fenyő-gyilkosság ügyében benyújtott felülvizsgálati indítványáról – értesült a Magyar Nemzet. Gyárfást tavaly áprilisban mondta ki bűnösnek és ítélte hét év börtönbüntetésre a Fővárosi Ítélőtábla felbujtás miatt. Az úszószövetség volt azóta Kecskeméten raboskodik, de nem nyugodott bele a jogerős ítéletbe, a Kúriához.

Nyilvános ülés vagy tárgyalás nem lesz, iratok alapján hoznak határozatot.

A Fenyő-ügyben a felbujtásért elítélt Portik Tamás és Gyárfás Tamás is felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után, ezért került az ügy a Kúriára. A bűnügyben a Legfőbb Ügyészség is indítványozta, hogy a Kúria a jogerős ítéletet tartsa hatályban.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg Budapesten. 2011-ben februárjában a Nemzeti Nyomozó Iroda Szlovákiában letartóztatta az Aranykéz utcai robbantással és több más bérgyilkossággal összefüggésbe hozott Jozef Roháčot, miután kiderült, az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában. 2018-ban az NNI Portikot és Gyárfást is meggyanúsította, majd az ügyészség egy évvel később bíróság elé állította őket felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének vádjával. Az ügyben tavaly áprilisban született jogerős döntés, Gyárfás Tamás felbujtásért hét év börtönt, Portik pedig életfogytiglani fegyházbüntetést kapott.

Fenyő vs Gyárfás: a kilencvenes évek legkíméletlenebb üzleti csatája

A két nagyvállalkozó közt kíméletlen harc zajlott annak idején a Nap TV-ért, számos üzleti vitájuk, perük is volt. Bár a városi legenda szerint akadt olyan szakasz, amikor egy tál cseresznye felett megpróbálták rendezni nézeteltéréseiket, ám ezeket sosem tudták véglegesen lezárni. Itt olvashat a kapcsolatukról többet >>>