A pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állítottak félre egy román furgont az M44-es autóút egyik pihenőjében. Az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a dobozos raktér két helyen lyukas, láthatóan a kisebb nyílásokat házilag vágták ki, a hátsó ajtót pedig drótokkal rögzítették.
Az ellenőrzéskor a nyíláson keresztül benéztek a raktérbe, ahol élő sertéseket láttak. Az épphogy megmozdulni tudó állatok egymás hegyén-hátán próbáltak helyhez és levegőhöz jutni a zárt plató kínzó fogságában, néhányuk ekkor már nem élt.
A román férfi úgy nyilatkozott, hogy a sertéseket Magyarországon vásárolta, de azokhoz semmilyen okmányt nem tudott mutatni, illetve állatszállítási engedéllyel sem rendelkezett.
A járőrök az állatok kritikus állapota és az okmányok hiánya miatt azonnal értesítették a Békés Vármegyei Kormányhivatal hatósági állatorvosát. A szakember megállapította, hogy a gépkocsiban 30 sertést zsúfoltak össze, amelyből több már elpusztult. Az állatok túlságosan szűk helyen voltak, ziháltak a levegő hiányától, és orrnyílásuk váladéktól szennyeződött.
Mint kiderült, azon a településen, ahol a férfi megvásárolta a malacokat, sertéspestis miatt karantént rendeltek el. Az állatorvos a feltárt körülmények miatt azonnal utasítást adott az állatok leölésére. Az orvos és a pénzügyőrök sajnos már nem tudtak segíteni a jószágokon, de azt sikerült megakadályozniuk, hogy a fertőzést tovább vigyék. A NAV állatkínzás miatt feljelentést tett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője