Listás szavazással válasszák meg a Fővárosi Közgyűlés tagjait jövőre az önkormányzati választáson, ne a kerületi polgármesterek kerüljenek a testületbe – szerepel a Mi Hazánk múlt héten benyújtott törvénymódosító javaslatában. A Szabadi István országgyűlési képviselő által benyújtott törvénymódosító már csütörtökön az Országgyűlés elé kerül.
A 24.hu a Mi Hazánkra hivatkozva azt írta, az ellenzékinek számító párt azért kezdeményezte a javaslatot, mert szerintük a választási rendszerünk aránytalan és antidemokratikus, és általa alapvetően a Fidesznek lejt a pálya.
Karácsony Gergely már korábban kifejtette: úgy véli, a listás választási rendszer visszaállításának javaslata mögött valójában nem a Mi Hazánk, hanem a kormánypárt áll.
Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester is elmondta a véleményét a Mi Hazánk javaslatáról: Karácsony Gergely fideszes elődje sem támogatná, hogy listás rendszer valósuljon meg a Fővárosi Közgyűlés tagjainak kiválasztásakor.
Őket támogatja Gyurcsány Ferenc: íme a közös ‘24-es polgármester-jelöltek
Napvilágot látott az MSZP-DK megállapodás névsora a közös 2024-es polgármester-jelöltekről az őszi önkormányzati választásokra. Már böngészhető a budapesti és az országos lista. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot