A 2024-es önkormányzati választást 2024. június 9-én tartják. A képviselőket és polgármestereket az alaptörvény értelmében kivételesen négy és fél évre, 2024 őszétől 2029 tavaszáig választják meg.
A jövő évi önkormányzati választás abból a szempontból is rendhagyó lesz, hogy Szabó Tímea párbeszédes frakcióvezető, országgyűlési képviselő kezdeményezésére törvénymódosítás történt: az Alaptörvény tizenegyedik módosítása értelmében 2024-től az Európa Parlamenti választással egy időben kell megtartani az önkormányzati választásokat Magyarországon.
Éppen ezért június 9-én egyszerre választhatjuk majd meg hazánk uniós és önkormányzati képviselőit is.
A határidő közeledtével alakulnak az ellenzéki egyezkedések, tárgyalások, hogy részükről kik legyenek a jövő júniusi esedékes önkormányzati választás jelöltjei. DK-s és MSZP-s forrásokra hivatkozva az atv.hu összesítése szerint jelenleg úgy áll a helyzet, hogy:
- a DK beáll Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester mögé a Párbeszéddel kötött megállapodásnak megfelelően;
- ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki pártnak nem lesz a nyáron saját főpolgármester-jelöltje;
- megszületett a DK választási megállapodása az MSZP-vel is, amely Budapestre és az egész országban számos településre kiterjed;
- a frissen megköttetett DK-MSZP szerződés értelmében a jelenleg is hivatalban lévő polgármesterek, akik a két párthoz tartoznak, egységesen újraindulnak a pártok támogatásával szerte az országban;
Mutatunk pár nevet a teljesség igénye nélkül, hogy kik élvezhetik a DK-MSZP tandem közös támogatását az önkormányzati választások idején:
- Budapest, II. kerület: Őrsi Gergely, MSZP;
- Budapest, III. kerület: Kiss László, DK;
- Budapest, VII. kerület: Niedermüller Péter, DK;
- Budapest, XI. kerület: László Imre, DK;
- Budapest, XIV. kerület: Horváth Csaba, MSZP;
- Budapest, XV. kerület: Cserdiné Németh Angéla, DK;
- Szeged: Botka László;
- Kaposvár: Pintér Attila;
- Salgótarján: Fekete Zsolt.
- Kerepes: Megyesi Alexandra.
Donáth Anna úgy beleszállt Gyurcsányékba, hogy a fal adta a másikat
A Momentum EP-listavezetője szerint az Orbán Viktort joggal lehet kritizálni, ám a DK gúzsba köti az ellenzéket. Azt mondta, a Demokratikus Koalíció a hazugság kultúráját képviseli. Az LMP-t a DK KDNP-jének nevezte. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)