A vád szerint 2023. február 19-én éjjel 1 óra környékén két társaság szólalkozott össze az V. kerületi Erzsébet téren. Az eset során az egyik vádlott megütötte az emberölés későbbi vádlottját. A harmadik vádlott ekkor még megpróbált a verekedők visszatartani.
A megütött fiú az őt megütő vádlott után ment, ekkor azonban a sértett elé állt, dulakodni kezdtek. A vádlott ekkor egy pillangókést vett elő, amivel nagy lendülettel megszúrta a sértettet. Ezután az elkövető megpróbált elfutni, azonban a másik két vádlott a földre szorította és bántalmazta.
Ezután a két vádlott a sértetthez lépett, azonban a késelő ismét menekülni akart, ezért még egyszer ellökték. A sértett a kórházi ápolása ellenére pár nappal később életét vesztette.
A Fővárosi Főügyészség a korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló fiatalt emberölés bűntettével, a másik két vádlottat csoportos garázdasággal vádolja. A főügyészség az emberölés miatt hosszú tartamú, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, a garázdasággal vádolt két másik elkövetővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést kezdeményezett.
Kiterítjük az országos bűntérképet
Hiába mérséklődött valamelyest az elmúlt években a regisztrált bűncselekmények száma, a legfrissebb adatok alapján ismét felfutás tapasztalható. Míg 2020-ban 152 974 bűneset történt Magyarországon, 2022-ben ez a szám 160 820-ra emelkedett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter