A vádirat szerint egy nagyértékű gépkocsikat forgalmazó XIII. kerületi autószalont szemelt ki magának a férfi, amelynek működését 2022. december 6-át megelőzően figyelte meg. Az elkövetés napján este leparkolt a közelben és megvárta a zárórát.
Az elkövető egy riasztófegyverrel a kezében és fejére kapucnit húzva, arcát pedig maszkkal eltakarva, hátulról rátámadt a kereskedést éppen bezáró üzletvezetőre – írja közleményében az Ügyészség.
A támadó a sértett fejéhez tette a riasztópisztolyt és követelte tőle, hogy nyissa ki a szalont, különben megöli. A vádlott ezután a földre rántotta a sértettet, majd a bevételt követelte.
A megtámadott azonban nem volt hajlandó kinyitni a kereskedés ajtaját, és szólt a rablónak, hogy a kamera rögzíti őt.
Ezután a férfi elriadt, meghátrált és elmenekült.
A budapesti rendőrök az elkövetőt a következő év őszére azonosították és elfogták.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A főügyészség a – korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló – vádlottal szemben végrehajtandó fegyház kiszabását indítványozta.
A támadásról készült felvétel az Ügyészség honlapján tekinthető meg.
Nem árt vigyázni, a rablók fantáziája kifogyhatatlan
Börtönbüntetést is kaphat az a pár, amely civil ruhás rendőrnek adta ki magát, és fenyegetéssel szereztek pénzt egy kiskorú fiútól: igazolványokat követeltek tőle, majd helyszíni bírságot szabtak ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére