Az uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján egy ember arca, képmása személyes adatnak, a képfelvétel készítése, valamint az adatokon elvégzett bármely művelet pedig adatkezelésnek tekinthető – mondta el Osztopáni Krisztián, az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők szakértője a Napi.hu-nak. 

Osztopáni Krisztián kiemelte: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) több ízben is állást foglalt, hogy kizárólag olyan tartalmak oszthatók meg, amelyek nem sértik mások jogait, a közösségi oldal alapelveit, illetve az internet általános használatával összefüggő más szabályokat és feltételeket.

Egyértelmű és kifejezett hozzájárulás

Tehát, mi a helyzet akkor, amikor lendületesen posztoljuk a nyaralásunkon készített fotókat és lényegében semmibe vesszük mások jogait?

A szakember szerint adatkezelésre csak akkor kerülhet sor, ha az érintett egyértelmű, megerősítő cselekedettel hozzájárult a fénykép készítéséhez. Ugyanakkor fénykép esetében a bírói gyakorlat bizonyos körülmények között a ráutaló magatartást is elfogadja.

Így, ha valaki például csak napozik egy strandon, nem minősülhet beleegyezésnek, de más a helyzet, ha valaki egyenesen pózol a kép készítőjének, ami már ráutaló magatartásnak tekinthető.

Továbbá: egy szállodai alkalmazottról koktélkeverés közben készült fotó, videó egyáltalán nem ítélhető meg beleegyezésnek – még akkor sem, ha mosolyog, hiszen az csak szolgálati udvariasság, egy emberi reakció.

Ez az adatkezelés hat jogalapja

A GDPR összesen hat jogalap valamelyike alapján lehet adatot kezelni. Ezeket a jogalapokat a GDPR rendelet 6. cikke tartalmazza, amelyek a következők:
  1. az érintett hozzájárulása az adatkezeléshez;
  2. az adatkezelő vagy egy harmadik személy jogos érdeke indokolja;
  3. az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges;
  4. az adatkezelés jogi előírás, vagy jogi kötelezettség alapján kötelező;
  5. az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges;
  6. az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme.

Amikor egy megosztott tartalom sérti a jogaimat

NAIH szerint ekkor először az adatkezelőhöz kell fordulni: az esetet jelenteni kell az érintett oldalnak, illetve lehet kérni az adat törlését is. Bizonyos esetekben (például úgynevezett rajongói oldalak) a Facebook és az oldal üzemeltetője közös adatkezelőnek minősül, így bármelyiküknél lehet eljárást kezdeményezni.

Amennyiben az adott oldal tulajdonosa vagy adminisztrátora nem megfelelően intézkedik, akkor az érintett panaszával a NAIH-hoz is fordulhat. A hatóság az ügy kivizsgálását követően a legsúlyosabb esetben adatvédelmi hatósági eljárás keretében akár magas pénzbírságot is kiszabhat, illetve az ügyben büntető feljelentést is tehet.

A profilokat, oldalakat, csoportokat, illetve a megosztott tartalmakat jelenteni lehet a Facebook felé, illetve lehet kérni azok törlését is. A Facebook regisztráció és bejelentkezés nélkül is elérhető súgóközpontjának, a Szabályok és jelentések menüpontjának Visszaélés jelentése alpontjában talál információt arról, hogy milyen esetekben és hogyan lehet bejelentést tenni a közösségi oldalhoz – hívja fel a figyelmet a NAIH.

Feltették az ingatlan címét

Osztopáni Krisztián szerint az elmúlt években több tanulságos eset is történt, amelyeket a Facebook a jelentés után ki is vizsgált. 

Egy kérelemben például azt sérelmezték, hogy nem csupán egy ingatlan, egy hétvégi ház fotóját posztolták ki, hanem „az alapos és lelkiismeretes” posztoló még a pontos címet is közzétette, utcával, házszámmal. Ám miután ezt jelezték a Facebooknak, a közösségi oldal törölte a bejegyzést, miután az egyértelműen sértette közösségi alapelveit.

Emellett fontos azt is kiemelni, hogy a közösségi oldalon közzétett fényképek más személy általi felhasználásához külön hozzájárulás szükséges. Ez azt jelenti, hogy pusztán az, hogy valaki feltöltött egy fényképet a közösségi oldalára, nem jelenti azt, hogy a nyilvánosságra hozott fényképet bárki korlátlanul felhasználhatja.

A magyar bírói gyakorlat szerint a fénykép posztolása nem teremt jogalapot arra, hogy azt mások engedély nélkül felhasználják. Az, hogy valaki a feltöltéssel hozzájárult ahhoz, hogy a közösségi oldalon megtekintsék a fényképet, nem értelmezhető kiterjesztő jelleggel. A hozzájárulás nem vonatkozhat előre nem ismert és előre nem meghatározható felhasználási módokra.

A közéleti szereplők megosztott fényképei

Egyébként ez a követelmény érvényesül a közéleti szereplők esetében is. Vagyis az általuk a közösségi oldalakon megosztott fényképeket például az újságok, internetes hírlapok nem használhatják fel korlátlanul, hanem az újság, a hírportál szerkesztőségének meg kell vizsgálnia azt, hogy például az adott képek úgynevezett közszereplés közben készültek-e vagy sem. 

Ezt pedig a bírói gyakorlat szerint szintén nem lehet kiterjesztően értelmezni.

Így például, ha egy külföldi kiküldetésen részt vevő közéleti szereplő nem a hivatalos tevékenységen, hanem szabadideje eltöltésén készült fényképet közzétesz a profiloldalán, akkor azt egy újság nem használhatja fel pusztán abból fakadóan, hogy a fényképen egy közéleti szereplő látható.

A bíróság szerint ugyanis ezek magánjellegű fotók, amelyek közzététele nem szükséges a közszereplő közéleti tevékenységének a megvitatásához.