frissítve:
A Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet szerint
a jelenleg használt fizikai TAJ-kártya megszűnhet, helyette pedig egy elektronikus nyilvántartási rendszer jön létre.
A szövegből nem derül ki, hogy mikortól lép hatályba a változás, vagyis pontosan mikortól szűnik meg a papíralapú TAJ-kártya használata. A források elosztása és az éves fenntartási összeg azt jelzi, hogy az átállás várhatóan fokozatos lesz, így nem azonnal, hanem több lépcsőben történik majd meg - írtuk korábban.
A projekt pénzügyi felelőse a nemzetgazdasági miniszter, a gyakorlati megvalósításért pedig a belügyminiszter felel. Az egyszeri forrásokat azonnal biztosítani kell, az éves fenntartási költségeket pedig minden évben költségvetésbe tervezik.
Tisztázzuk! - A Belügy pontosított
A Magyar Közlöny 2025. június 16-án megjelent 71. számában az egyik kormányhatározat nem a TAJ-kártyára, hanem a TB-kiskönyvre vonatkozik - írja tisztázó közleményében a Belügyminisztérium. Úgy folytatják: a 1200/2025. (VI. 16.) Korm. határozatba foglalt "Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról" elnevezésű dokumentum a tb-kiskönyv hivatalos megnevezése, amely az elektronikus nyilvántartásra való áttérés miatt kerül kivezetésre 2026. január 1-jével. A Kormányhatározat az e-TB kiskönyv megvalósítását szolgáló elektronikus nyilvántartás kialakításához szükséges forrás biztosításáról szól, a TAJ-kártyát (Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló hatósági igazolvány) nem érinti. Egyelőre marad tehát a 20 éve változatlan formátumú igazolvány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője