Hárman súlyosan, hárman könnyebben megsérültek egy Nógrád megyei offroad-találkozón, Béren. Ugyanis két súlyos baleset is történt egymás után a Dagonya Extrém Fesztiválon. Először egy terepjáró borult fel, amiben négyen utaztak, majd egy autó quaddal ütközött, utóbbi utasai sérültek meg súlyosan.
Az esemény főrendezője szerint a quadosok a felelőtlenség miatt szenvedtek sérüléseket, mert nem vették fel a bukósisakot.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az RTL-nek elárulta, hogy az első balesetnél egy férfi súlyos impressziós koponyasérülést szenvedett, őt mentőhelikopter vitte a sürgősségi osztályra, hárman könnyebb végtagsérüléseket, zúzódásokat szenvedtek, míg a második balesetnél mindkét férfi súlyosan sérült, nyílt törések, zúzódások miatt kellett kórházba szállítani őket.
A szervezők a fesztivált félbeszakították. A helyszínt szombat délután 2-ig mindenkinek el kellett hagynia, a rendőrök az összes távozót megszondáztatták.
Elmarad egy fesztivál a szomszédban, ahol Kanye West lépett volna fel
A pozsonyi Rubicon Fesztivál többek között a jelenleg Ye néven tevékenykedő Kanye Westet is meghívta a fellépők közé. A szervezők heves kritikát kaptak a döntés miatt, és közölték: a rendezvényből nem lesz semmi. Bővebben >>>Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat