Az amerikai DHS feloldja a magyarországi Vízummentességi Programra vonatkozó korlátozásokat – írta közleményében kedden az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége.

Kristi Noem, a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) minisztere ma bejelentette, hogy

Magyarország státusza a Vízummentességi Programban (Visa Waiver Program, VWP) teljes mértékben visszaáll, miután az ország megtette a szükséges lépéseket a biztonsági kockázatok kezelésére. 

Ez a döntés visszavonja a magyar állampolgárokra vonatkozó azon korábbi korlátozásokat, amelyek a VWP keretében történő utazásukat, illetve az Elektronikus Utazási Engedélyezési Rendszer (ESTA) használatát érintették.  

Ismert, a DHS 2021 elején visszavonta a Magyarországon kívül született, magyar útlevéllel rendelkező összes magyar állampolgár már kiadott ESTA engedélyét, valamint elutasította a Magyarországon kívül született magyar állampolgárok új ESTA-kérelmeit is. A Biden-adminisztráció 2023 augusztusában a magyar utazók ESTA-jának érvényességi idejét két évről egy évre csökkentette, és az ESTA-t egyszeri használatúra korlátozta. 

Az amerikai nagykövetség emlékeztetett, mivel a magyar kormány megtette az Amerikai Egyesült Államok kormánya által kért intézkedéseket  a biztonsági hiányosságok kezelésére, a korábbi kormányzat által bevezetett korlátozásokat feloldották, és a magyar állampolgárok most bővített hozzáférést kapnak az Egyesült Államok és Magyarország közötti utazáshoz.

A magyarok 2025. szeptember 30-tól immár két évig érvényes ESTA-t igényelhetnek, amely többszöri belépésre is felhasználható lesz. 

„Az Egyesült Államok és Magyarország között szoros biztonsági partnerség áll fenn, és ez a kötelezettségvállalás tükröződik azokban a lépésekben is, amelyeket Magyarország a Vízummentességi Program biztonsági előírásainak teljesítése érdekében tett” – fogalmazott Tricia McLaughlin helyettes államtitkár. „Donald Trump elnökhöz hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnök is elkötelezett amellett, hogy biztosítsa országának határait, és ellenőrizze, ki lép be az országába”.  

Érvelésük szerint azzal, hogy az országok védik a határaikat, az egész világot biztonságosabbá teszik – és ezt el kell ismerni. Donald Trump elnök és Kristi Noem miniszter erőfeszítéseinek köszönhetően a DHS visszaállítja a bevándorlási rendszer integritását. 

Ez a döntés megerősíti a VWP megbízhatóságát és elősegíti a biztonságos utazást az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között. Csak a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelő nemzetek kapnak vízummentes beutazási lehetőséget az Amerikai Egyesült Államokba – szögezte le a nagykövetség.

A hírre később Szijjártó Péter is reagált.

Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető úgy keretezte a történteket, hogy Joe Biden előző amerikai elnök és adminisztrációja ellenségként tekintett Magyarországra, és a kétoldalú kapcsolatok mélypontra kerültek, Donald Trump győzelmével azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, azóta szerinte aranykor köszöntött be a két ország viszonyában.

Szavai szerint „a Biden-adminisztráció rendkívüli mértékben megnehezítette a magyar emberek utazását az Egyesült Államokba, most ennek is vége. A két kormány közötti egyeztetéseket követően szeptember 30-tól minden magyar állampolgár visszakerül az amerikai vízummentességi programba”. 

„Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok újra egyszerűen utazhatnak az Egyesült Államokba vízum nélkül. Szeptember 30-tól az ESTA újra két évre lesz érvényes és a két év alatt többszöri belépési lehetőséget tesz lehetővé minden magyar állampolgárnak” – közölte.

Szijjártó szerint ez egy újabb lényeges eredmény Trump januári beiktatás óta amellett, hogy felpörögtek a Magyarországra irányuló amerikai beruházások és feloldották a politikai szankciókat. „Az együttműködés már nem az ellenségeskedésről, a kioktatásról, hanem a barátságról, a kölcsönös tiszteletről és az eredményes együttműködésről szól” – fogalmazott.

Nekünk is drágul a beutazás az Egyesült Államokba

Szeptember 30-tól a mostani 21 helyett 40 dollárt kell fizetnünk az amerikai elektronikus utazási engedélyezési rendszerrel (ESTA) kapcsolatos díjak emelése miatt. Bővebben >>>