A vádirat szerint Szarvas Koppány Bendegúz egy Kossuth téri tüntetésen vett részt 2018. december 12-én, ahol meggyújtott egy füstgyertyát, ami a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobott.
Másnap már Fekete-Győr András társaságában volt ott egy újabb Kossuth téri demonstráción, ahol mindketten meggyújtottak füstgyertyákat, majd azok miután már csak füstöt bocsátatottak ki magukból, Szarvas Koppány több, Fekete-Győr pedig egy darabot belőlük a rendőrök felé dobott.
Az Index azt írja, a Fővárosi Ítélőtábla a vizsgálat során azt állapította meg, hogy sem az első-, sem pedig a másodfokú bíróság nem követett el jogsértést, ugyanakkor az elsőfokú döntés nem volt megalapozott, mivel a nem volt bizonyított a tényállás megállapítása.
Szarvas Koppány Bendegúzt, az ügy elsőrendű vádlottját három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Fekete-Győr András másodrendű vádlottként volt érintett az ügyben, akinél a megállapítás szerint hiányzott az erőszak a cselekedeteiből, azonban így is megállapítható volt a hivatalos személy elleni erőszak bűntette, mivel az erőszak fogalmát a büntetőjog nem határozza meg.
A Momentum korábbi elnöke azt írta az ítélet után Facebook-bejegyzésében, hogy parlamenti mandátumát Cseh Katalin korábbi EP-képviselőnek adja át, ő maga pedig a Momentum pártalapítványának, az Indítsuk be Magyarországot alapítványnak az elnökeként tevékenykedik tovább.
Az Európai Parlament dönt Magyar Péter sorsáról
Roberta Metsola EP elnök bejelentette, a magyar hatóságok kikérték tőlük a Tisza Párt vezetőjének a mentelmi jogát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban