Megkapta a magyar hatóságok – Magyar Péter mentelmi jogának kiadását indítványozó – kérelmét Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke. A politikus az uniós szerv csütörtöki ülésén elárulta, hogy
az ügyet továbbítják az EP jogi szakbizottságához, ami majd véleményt mond, erről pedig a teljes képviselő-testület szavazhat.
Kapcsolódó
Polt Péter legfőbb ügyész szeptember 26-án kezdeményezte dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A hivatalos közlés szerint 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott a Tisza Párt elnöke, ahol mások mellett a sértett mobiltelefonjával videóra vette őt. A politikus és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, ennek nyomán szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar kivette a kezéből és zsebre tette a telefont.
Európai Ügyészségért a mentelmi jogért
A szórakozóhelyet elhagyva a Duna felé indult a pártelnök, ahová többen, köztük a sértett is követték. A képviselő lesétálva a vízpartra a folyóba ejtette a mobilt.
Az ügyészség szerint ez a magatartás lopásnak minősült.
A politikus felajánlotta, hogy hajlandó lemondani a mentelmi jogáról, ha a Fidesz megszavazza az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Orbán Viktor a szerdai, Strasbourgban tartott plenáris vitán azt állította, hogy Magyar Péter azért vette fel a mandátumát, hogy a mentelmi joga mögé bújhasson.
Itt a vége – mondta Magyar Péter, miután kezet fogott Orbánnal
A miniszterelnöknek minden lehetősége megvolt arra, hogy hazánk a beváltott ígéretek földje legyen, mégsem sikerült – mondta a Tisza Párt elnöke. Dobrev Klára szerint nincs magyar balsors, Orbán Viktor egyszerűen nem tud kormányozni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek