Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz – közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Magyar Közút munkatársai az M1-M7 autópálya mintegy 800 méternyi budaörsi szakaszán
39 különböző szenzort helyeztek el, amelyek valós időben figyelik a járművek mozgását a kijelölt útszakasz mindkét oldalán, az így keletkezett információkat pedig folyamatosan továbbítják a cég adatközpontjában elhelyezett szuperszámítógépbe.
A BME Gépjárműtechnológia Tanszékének munkatársai elvégezték a kihelyezett műszerek (radarok, LIDAR, hőkamerák, és különböző látószögű optikai kamerák) kalibrálását, valamint kidolgozták és betanították a mesterségesintelligencia-alapú modelleket, így a rendszer képes az útszakasz digitális leképzésére.
Ebben a „digitális iker” néven futó rendszerben valós időben jelenik meg az autópálya összes tereptárgya, valamint az ott közlekedő valamennyi jármű – tették hozzá.
A digitális iker ugyanakkor ideális lehetőséget teremt a vezetőtámogató vagy önvezető rendszerek tesztelésére is
– mondta a közlemény alapján Rövid András, a BME környezetérzékeléssel foglalkozó kutatócsoportjának vezetője és az Eureka projekt szakmai vezetője.
Az M1-M7 okosautópálya-szakasza a jelenlegi 800 méterről hónapokon belül 1500 méteresre bővül, tovább növelve a tesztelési lehetőségeket – közölték.
Kiemelték, hogy az itt nyert értékes tapasztalatokra építve kezdődhet majd meg a jövő közlekedésének alapját képező intelligens forgalomirányítás infrastruktúrájának nagyobb léptékű kiépítése; a fejlesztés egyik kiemelt célja a balesetek számának drasztikus visszaszorítása.
Emellett egy ilyen rendszer képes olyan dinamikus forgalomirányítási műveletek önálló, biztonságos végrehajtására is, mint például a leállósávok helyzetfüggő használata – fejtették ki.
Visszakapták az autósok az M7-est, nincs több őrület a nyáron
Leállnak az előre tervezett felújítások az M7-esen. Amelyek eddig borzolták a kedélyeket, azokat befejezték, így remélhetőleg kevesebb kellemetlenségben lesz részük az autósoknak már ezen a hétvégén is. Bővebben.AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak