Elbontásra került a terelés Martonvásár térségében is az M7-esen, a mai napon 10:20-kor visszaadtuk a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár — Váli-völgy (28-35 km) közötti szakaszát – írta Facebook-posztjában az MKIF Zrt.
Hozzáteszik, hogy a változatos időjárás ellenére sikerült a tervezettnél 4 nappal korábban végezni a felújítási munkálatokkal, így korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba. Hozzátették,
az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros felé is.
Ezt korábban a cég már megígérte, erről itt írtunk >>>
A munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren.
Az M7-es autópálya, a nyári időszakokban erősen terhelt, kifejezetten a hétvégi csúcsidőszakokban. Ünnepi hétvégéken, mint amilyen például a pünkösdi volt, egy átlagos tavaszi/nyári hétvégéhez képest duplájára emelkedik a forgalom, időnként a járművek száma háromszorosára is nő bizonyos szakaszokon.
Újjászületik az M7-es, leesik az állunk az új hídtól
Az M7-es autópálya Velencei-tó felőli szakaszán megkezdődött az új, gyalogos-kerékpáros, szélesebb és korszerűbb híd építése, amely jobban igazodik a 2027-ben tervezett pályabővítéshez; a közlekedők a tervek szerint az év végén vehetik birtokba. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban