A 2025-ös költségvetésben a kabinet 709,5 milliárd forint útdíjbevétellel kalkulált, amely a megtett úttal arányos útdíjból, az időalapú e-matricákból és az útdíjrendszer működési bevételeiből tevődik össze.
A NÚSZ azonban saját előrejelzése szerint csak nettó 670,9 milliárd forint bevételre számít, ami jelentősen elmarad a kormányzati várakozásoktól. A társaság ezt arra alapozza, hogy 2024-hez képest nem lesz semmilyen szerkezeti változás, csupán inflációkövető díjemelés várható.
Kapcsolódó
A díjbevételek együttes tervezett összege nettó 37,6 milliárd forinttal, vagyis 6 százalékkal haladja meg a 2024-ben realizált bevételt. Ezzel szemben a 2025-ös költségvetés 117,5 milliárdos, 20 százalékos növekedést ír elő a tavalyi elváráshoz képest.
Az elmúlt években nem volt ekkora eltérés a NÚSZ és a kormányzati tervek között, így ez a különbség váratlanul érintheti az állami költségvetést, írta a Portfolio.
A lap megkérdezte az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM), hogy mi alapján számolták az útdíjakból származó költségvetési bevételt, lesz-e pótlólagos díjemelés idén, vagy bővül-e a fizetős utak listája, de a tárca egyelőre nem válaszolt.
A NÚSZ, a hazai elektronikus útdíjakat beszedő állami társaság, amely az egész magyar költségvetés szempontjából kulcsfontosságú cég, 2025 végéig működik jelenlegi formájában, a kormány úgy döntött: 2026. január 1-jétől beolvasztják a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-be, azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyék az útdíjfizetéssel kapcsolatos közfeladatokat. A NÚSZ és a Magyar Közút egyesüléséhez szükséges szerződést november 1-ig kell elkészíteni, a megvalósítás határideje 2026. január 1.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó