Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben, aki késsel támadt főnökére és majdnem megölte, mert az szóvá tette neki, hogy telefonál – írja az MTI.
A főügyészség pénteki közleménye szerint a 29 éves vádlott építőipari segédmunkásként dolgozott egy V. kerületi felújításon, 2023. május 11-én az esti órákban munka közben leült, és a telefonján beszélni kezdett.
Kapcsolódó
A csapatvezetője, a sértett rászólt, hogy fejezze be a hívást és folytassa a munkát. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során
a férfi a nála lévő késsel mellkason szúrta főnökét, aki életveszélyes sérülést szenvedett.
A Fővárosi Főügyészség a támadót emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, vele szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.
Kiengedték a kórházból a megtámadott Jeszenszky Gézát
A 83 éves volt külügyminiszter hazatért a kórházból, miután erőszakkal támadtak rá, betört a koponyája, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bővebben.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját