Kiengedték a kórházból Jeszenszky Gézát csütörtökön, miután a volt külügyminiszterre és a feleségére múlt vasárnap kőműveskalapáccsal támadt rá egy 70 éves férfi. 

Az Antall-kormány egykori tárcavezetője olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, s egy darabot el is kellett távolítani a koponyacsontjából.

A Blikk azt írja, Jeszenszky Géza már otthonában lábadozik. Az egykori miniszter biztos benne, hogy célzott támadás áldozata lett, és a kalapácsos elkövető végezni akart vele. 

Csakhogy elég szívós vagyok, talán ennek is köszönhető, hogy túléltem a támadást 

– fogalmazta meg a lapnak utolsó kórházban töltött napján.

Pénteken pedig bekötött fejjel elmondta, már most az foglalkoztatja, hogy mielőbb bepótolja lemaradásait a munka terén, amit ez a pár nap kiesés okozott: több íráson dolgozik, amiket határidőre kell leadnia, így a kötelezően előírt pihenés mellett ezeket szeretné mielőbb befejezni.

Letartóztatta a bíróság a Jeszenszky Géza koponyáját betörő férfit, ez vár most rá

Az egykori külügyminiszterre és feleségére támadó elkövetőt emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítják. Akár életfogytig tartó börtönt is kaphat. Bővebben.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.