Tóth József, a csongrádi Szegvárról származó erőművész mutatványa nem indult zökkenőmentesen, az első próbálkozásnál úgy tűnt, hogy József és a hajók közötti küzdelem döntetlenre végződik.
Eredetileg a Bahart egyik új katamaránjának húzását tervezte a művész, azonban erre nem kapott engedélyt, így három kalózhajó mellett döntött – írja a Sonline.
Ahogy a hajók kifutottak a kikötőből és összerendeződtek a vízen, minden készen állt a nagy attrakcióra. A kötél feszült József fogai között, azonban a járművek nem mozdultak. Persze, semmi sem mozdul el, ha hátramenetbe van kapcsolva. A kapitányok orvosolták a problémát, és teljesült a kihívás.
Tóth József 54 éves, karrierje kezdetén erősember versenyeken vett részt, ám hamar rájött, hogy ezek nem elég látványosak a közönség számára. Így született meg a látványosabb, közönségbarát mutatványok ötlete, amelyek közül a hajóhúzás talán az egyik legextrémebb. Korábban ezt a produkciót először a Dunán mutatta be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre