A hazai strandok minden évben élménydús programokkal készülnek a szezonra, melyhez a Magyar Fürdőszövetség országos kezdeményezésekkel is hozzájárul, melyhez évről évre számos tagfürdő csatlakozik. Ezen a nyáron immár 16. alkalommal hirdettük meg a mára közkedveltté vált Strandok Éjszakáját.
Országszerte több mint ötven helyszínen válogathatnak az élményre és hűsölésre vágyók a legkülönbözőbb strandprogramokból.
A családokra és persze a gyerekekre gondolva már napközben lesz arcfestés és csillámtetoválás, animációs programok, strandröplabda és aquafitness is.
A buli szinte kötelező elem, legyen az fürdőfesztivál, strand-, pool-, koktél-, lufi vagy habparti, zene és tánc minden féle formában. A koncertek és DJ-k mellett Berettyóújfaluban, Debrecenben, Miskolcon habparti, Marcalin szépségverseny, Leányfalun zumba est, Zalakaroson piano est, Igalon karibi show, Ráckevén tematikus japán nap várja a fürdővendégeket.
A Strandok Éjszakája akcióban résztvevő fürdők az aznapi nyitvatartást maguk alakítják ki, a strandok többsége ezen a napon éjfélig nyitva tart, akad pár olyan hely is, ahol hajnali 1-ig vagy akár 2-ig lehet majd bulizni. Több helyszínen kedvezményt is nyújtanak a fürdők az éjszakai strandolásra érkezőknek. A Strandok Éjszakája programhoz csatlakozott fürdők teljes listája itt érhető el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt